Szívzörej (Le souffle au coeur)

Szivzorej-LE SOUFFLE AU COEURA Szívzörej, ez a – tulajdonképpen vidámnak induló – történet a franciaországi Dijon-ban játszódik az 50-es években, melyben a 14 éves Laurent Chevalier, a család legkisebb gyermeke és anyja kapcsolatát mutatja be a film. A különlegesen meleg és bensőséges kapcsolat jelentősen megváltozik akkor, amikor Laurent meglátja anyját egy férfival bizalmasan az utcán.

A féltékenység és kiengesztelés, illetve az anya és fia kapcsolat teljesen új irányt vesz …

Louis Malle filmje (1971)

SZUPI J. Szendrő

szervezetfejlesztő és változási szakértő, mentálhigiénés szakember at Artima Családműhely
A változással foglalkozom, és a változás foglalkoztat amióta arra adtam a fejem, hogy jobbá tegyem mások életét, és ezen keresztül a sajátomat is. Eleinte azt gondoltam, hogy a változást csak akarni kell, aztán majd jön magától, de az elmúlt negyed évszázad és a közel kétezer órányi önismereti munka árnyaltabbá tette számomra is ezt a képet. Tudom, hogy a változás csalóka, és nem minden esetben kecsegtet reménnyel. Főként azokkal a változásokkal van sok munka, amit már túl régóta hordunk magunkban megoldatlanul! Megküzdeni egy olyan ügyért, ami a számunkra fontos, vagy elérni egy olyan célt, amitől boldogabbak és egészségesebbek leszünk, sokszor embert próbáló feladat.

Latest posts by SZUPI J. Szendrő (see all)

Comments

comments