Ruth Sanford – Nyitott kézzel szeretni

Nyitott kézzel szeretni … “Egy együttérző személy látva egy pillangó küzdelmét, hogy a bábból kitörhessen, segíteni akarásból gyengéd kézzel meglazította a szálacskákat, hogy egy nyílást formájának. A pillangó kiszabadult a bábból, körülötte verdesett, de nem tudott repülni. Amit az együttérző személy nem tudott, az volt, hogy csak a megszületés küzdelmeiben tudnak a szárnyak megerősödni, hogy a pillangó repülni tudjon. Így megrövidített életét a földön töltötte, soha nem ismerte meg a szabadságot, soha nem élt igazán.”

Úgy nevezem ezt, hogy megtanulni nyitott kézzel szeretni. Ez olyan tanulás, amely lassan érlelődött bennem, a fájdalmak tüzén és a türelem vizein érkezett el hozzám. Még mindig tanulom, hogy akit szeretek, azt fel kell szabadítanom, mert ha belekapaszkodom, ha csüngök rajta, megpróbálom kontrollálni, elvesztem azt, amit megtartani próbálok.

Ha valakit, akit szeretek, meg akarok változtatni, mert úgy érzem, én tudom milyennek kellene lennie, megfosztom őt a legértékesebb jogától, a jogtól, hogy felelősséget vállalhasson a saját életéért, választásaiért, a létezés módjáért. Valahányszor ráerőszakolom a kívánságomat vagy akaratomat, vagy megkísérlem az erőmet gyakorolni egy másik ember felett, elveszem tőle a növekedés és érés realizálását, megrövidítem és behatárolom ezzel a birtoklási cselekedetemmel, tekintet nélkül arra, hogy milyen szívből jövők voltak a szándékaim.

Behatárolhatok és sérthetek valakit a védelem legszívélyesebb aktusaival, a védelem és a túlaggódás minden szónál ékesebben tudja mondani a másik személynek, hogy “Te képtelen vagy rá, hogy magadra gondot viselj, nekem kell veled törődnöm, mert az enyém vagy. Én vagyok érted a felelős.”

Amint tanulom és egyre többet gyakorlom, már tudom mondani annak akit szeretek: “Szeretlek, értékellek, tisztellek és bízom benned, bízom abban, hogy kifejlődik benned az az erő, amely szükséges, hogy azzá válj, aminek a lehetőségei megvannak benned – ha én nem állok az utadban. Annyira szeretlek, hogy szabaddá tudlak tenni: jöjj mellettem örömben és szomorúságban. Meg fogom osztani veled a könnyeidet, de nem foglak arra kérni, hogy ne sírj. Ott leszek, amikor szükséged lesz rám, törődni fogok veled és megvigasztallak, de nem foglak föltartani, amikor már egyedül is tudsz járni. Készen leszek rá, hogy veled legyek magányodban és gyászodban, de nem fogom azt elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy éppúgy figyeljek arra amit mondani szándékozol, mint a szavaidra, de nem mindig fogok egyetérteni. Néha dühös leszek, de amikor az vagyok, olyan nyitottan fogom megpróbálni elmondani neked, hogy ne érezd, bánom a különbségeinket vagy hogy elidegenedtem volna tőled. Nem lehetek mindig veled, nem hallhatom mindig amit mondasz, mert vannak olyan idők, amikor magamra kell figyelnem, magammal kell törődnöm, és amikor ez megtörténik, olyan tisztességes leszek veled, amilyen egyáltalán lenni tudok.”

Még mindig tanulom elmondani ezeket, történjen e szavakkal vagy a másokkal is a magammal való kapcsolatomban, azoknak akiket szeretek, akikkel törődöm.

Még nem tudom mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már sokkal ügyesebb vagyok benne, mint régen.

 

SZUPI J. Szendrő

szervezetfejlesztő és változási szakértő, mentálhigiénés szakember at Artima Családműhely
A változással foglalkozom, és a változás foglalkoztat amióta arra adtam a fejem, hogy jobbá tegyem mások életét, és ezen keresztül a sajátomat is. Eleinte azt gondoltam, hogy a változást csak akarni kell, aztán majd jön magától, de az elmúlt negyed évszázad és a közel kétezer órányi önismereti munka árnyaltabbá tette számomra is ezt a képet. Tudom, hogy a változás csalóka, és nem minden esetben kecsegtet reménnyel. Főként azokkal a változásokkal van sok munka, amit már túl régóta hordunk magunkban megoldatlanul! Megküzdeni egy olyan ügyért, ami a számunkra fontos, vagy elérni egy olyan célt, amitől boldogabbak és egészségesebbek leszünk, sokszor embert próbáló feladat.

Latest posts by SZUPI J. Szendrő (see all)

Comments

comments