Kötődés, szakítás, miegymás

Vannak párkapcsolati krízisek, amikor képtelenek vagyunk ép ésszel felfogni, hogy tulajdonképpen miért is történik az ami történik. Egy másik cikkben már írtam a családok fejlődési kríziseiről, de ebben az írásban most az egyén oldaláról fogjuk megnézni ennek előzményeit.

A minap arról beszélgettem az egyik ismerőssel, hogy az amiről eddig azt gondolta, hogy mennyire fontos a pasija számára, most hirtelen sok lett, és nehezen elviselhető. A beszélgetés során kiderült, nem ez volt az első eset, amikor a “7-8 hónapra programozott pasi” (ahogy ő hívja) egyszer csak lelép, és csá’ … “- Mi a baj, mit csinálok rosszul, vagy csak folyton a hülyéket választom?” A kérdés bár kézenfekvő, egyáltalán nem ennyire könnyen megválaszolható. A jelenben megtapasztalt problémáknak sokszor a múltból gyökerező okai vannak. Ma a kötődés-szakítás témaköre van fókuszban.

A kötődési mintánk szinte minden társas kapcsolatunkra hatással van. Befolyásol minket abban, hogy miként választunk partnert, hogy milyen módon építjük (vagy romboljuk) a kapcsolatainkat, és persze abban is ahogyan véget vetünk nekik. Ezért ha valaki felismeri a maga kötődési mintáit, az nagyban segíthet megérteni a kapcsolati erősségeit és fejlesztenivalóit. Ez a minta már a korai gyermekkorban kialakul és végigkíséri a felnőttkori kapcsolataink mindegyikét egészen addig, amíg mi magunk végre fel nem ismerjük, hogy mi az ami nem stimmel …

A kialakult kötődési minta hatással van arra, ahogyan a párkapcsolatainkban szerzett tapasztalatainkat értékeljük: az egyik eleget tett az igényeinknek, a másik pedig inkább a felejthető kategóriába sorolható. Ha a kötődési mintánk egy biztonságos kapcsolatból fakad, akkor mi magunk is biztonságban fogjuk megélni a kapcsolatainkat másokkal, higgadtabbak és kiegyensúlyozottabbak leszünk, és képessé válunk arra, hogy könnyen lépjünk kapcsolatba másokkal. Ezek a kapcsolatok mindkét fél számára megadják az alapvető igényeik teljesülését.

Ha azonban ez a mintánk egy nyugtalan vagy elkerülő kötődési mintából fakad, könnyen találhatjuk magunkat abban a helyzetben, hogy a párválasztásaink során olyan partner mellett voksolunk, aki tökéletesen eleget tesz ennek a maladaptív mintának, és minden valószínűséggel azt fogja majd működtetni velünk, amit korábban már megismertünk (és már akkor sem voltunk benne igazán boldogak).

A kötődés alakulása

John-Bowlby

Egyre többen vannak a szülők közül, akik a kötődés kialakulásának tudatában más odafigyeléssel viselkednek a gyermekeikkel. A megszületést követően (de egyesek szerint már a magzati lét során is) kialakuló anya-gyerek kapcsolat a legjelentősebben meghatározó időszaka a kötődés kialakulásának.

John Bowlby (1907-1990) angol pszichiáter (1969) a kötődéselmélet megalkotójaként azt mondja, hogy a késztetés a kötődésre velünk születik, és ennek megfelelően az újszülött viselkedési repertoárja (sírás, nevetés, kapálózás, stb.) mind olyan viselkedések, melyek – optimális esetben – biztosítják a közelséget és elősegítik a kontaktust az anyával. Hangsúlyozta az anya válaszkészségének fontosságát, mivel a gyermek kontaktuskereső viselkedése csak a párbeszéd egyik oldala, és csak megfelelő válasz esetén alakulhat ki a biztonságos kötődés. Feltételezte, hogy az ember esetében is létezik egy szenzitív periódus, melynek folyamán ki kell alakulnia a kötődésnek. Ez a kritikus időszak természetesen nem olyan rövid és pontosan meghatározható, mint az állatok imprintingje esetén.

Bowbly négy szakaszt különített el a kötődés fejlődésében:

  1. A differenciálatlan szociabilitás (0-3 hó): A gyermek viselkedését 3 hónapos koráig a nem diszkrimináló szociális válasz készség jellemzi. Szinte minden szociális ingerre reagál, nem tesz különbséget a gondozó szülő vagy valaki más jelzéseiben. Különösen előnyben részesíti az emberi arcot, és annak különböző kifejezéseit.
  2. Differenciált szociabilitás (3-7 hó): A 3-7 hónapos gyermeket a megkülönböztetett szociális válasz készséggel jellemezhetjük. Ez azt jelenti, hogy elkezd különbséget tenni az anya és más családtagok, illetve a számára idegenek között. Főképp az anya felé mutat különleges kapcsolódást és ezt megkülönböztetett válaszkészségével jelzi.
  3. Személyes kötődés vagy ragaszkodás (7 hó – 2 év): A 7. hónaptól 3 éves korig tartó időszakot a kötődés kialakulásában és fejlődésében az elsődleges gondozó (legfőképp az anya) felé mutatott aktív közelség és kontaktuskeresés jellemzi. Aktivizálódnak a kötődési viselkedések (követés, kapaszkodás). A gyermek a saját viselkedését az ingernek illetve a helyzetnek megfelelően képes adaptív formában változtatni, ennek megfelelően választ viselkedést. Ebben a helyzetben azt is mondhatjuk, hogy a gyermek viselkedése célorientált. Ebben az időszakban a gyermek már kötődik.
  4. Partnerség (2-3 év): Két-három éves kortól a célorientáltság áttevődik az anya-gyerek kapcsolatra. A nyelv és más kognitív készségek lehetővé teszik, hogy az anyja szemszögéből lássa és értékelje a világot, így viselkedésének alakításában már ezt is hasznosítja.

“A csecsemők azokhoz kötődnek, akik a világ felderítéséhez biztonságos hátteret biztosítanak számukra.” (John Bowlby)

Az, hogy ez alatt az időszak alatt a kötődés mely mintázata alakul ki a gyermekben, meghatározza az élete minden további kapcsolatát a világgal, és természetesen másokkal. Ezek a maradandó modellek (amiket a gyermek alakít ki önmagáról és a világról) fogják a viszonyrendszer alapját jelenteni az élete során.

A kötődési mintázatok

mary_ainsworth

Mary D. Salter Ainsworth (1913-1999) kanadai fejlődéslélektannal foglalkozó pszichológus volt, akit elsősorban a korai érzelmi kötődésről szóló munkáival kapcsolatban ismerhetünk. Az “Idegen helyzetben” című kísérleti sorozata, illetve a Kötődés elmélet fejlődésében kifejtett munkái kapcsán számtalan elismerésben részesült világszerte.

Angliában tartózkodása alatt Ainsworth csatlakozott a Tavistock Clinic kutató csoportjához, mely az anyai szeparáció hatása iránt érdeklődött a gyermeki fejlődésben. A megbomlott anya-gyerek kötelékek és a természetes anya-gyerek kapcsolat összehasonlítása rámutatott, hogy a gyermekben az anya figura hiánya “ártalmas fejlődési hatásokhoz” vezet. 1954-ben elhagyta a Tavistock Clinic-et, hogy Afrikában kutasson, ahol kivitelezte az anya-csecsemő interakcióról szóló longitudinális terep-tanulmányát.

Ő és munkatársai dolgozták ki az Idegen helyzet eljárást, mely egy széles körben használt, alaposan kutatott és érvényesített módszer, hogy megállapíthassák egy csecsemő viselkedési mintáját és a gondozóhoz való kötődésének módját.

Az idegen helyzet

Az 1970-es években Ainsworth kidolgozott egy eljárást, az úgynevezett Idegen helyzetet, hogy megfigyelje a kötődési kapcsolatokat a gondozó és a gyermek között. Az idegen helyzet eme eljárásában megfigyelik a játszó gyermeket 20 percen keresztül, amíg a gondozók és idegenek belépnek a szobába, illetve elhagyják azt, így újjáteremtve az ismerős és ismeretlen jelenlétének élményét, amely szituációval a legtöbb gyermek szembesül élete folyamán. A helyzetek eltérnek abban, hogy mennyire stresszesek, és a gyermek válaszait megfigyelik.

A gyermek a következő helyzeteket éli meg:

  1. A szülőt és a csecsemőt bevezetik a kísérleti szobába.
  2. A szülő és a csecsemő egyedül vannak. A szülő nem csinál semmit, amíg a gyermek felfedezi a helyet.
  3. Belép az idegen, párbeszédet folytat a szülővel, majd megközelíti a csecsemőt. A szülő elhagyja a szobát feltűnés nélkül.
  4. Első szeparációs esemény: az idegen a viselkedését a csecsemőéhez igazítja.
  5. Első újraegyesülési esemény: a szülő köszönti és vigasztalja a csecsemőt, majd újra kimegy.
  6. Második szeparációs esemény: a csecsemő egyedül van.
  7. A második szeparációs esemény folytatása: belép az idegen és viselkedését a csecsemőéhez igazítja.
  8. Második újraegyesülési esemény: belép a szülő, köszönti a csecsemőt, felveszi őt; az idegen kimegy feltűnés nélkül.

A gyermek viselkedését négy szempont szerint figyelik meg:

  1. A felfedezések mennyisége alapján (pl. játék az új játékokkal), amennyivel a gyermek foglalkozik mindvégig.
  2. A gyermek reakciói a gondozója távozására.
  3. Az idegen szorongás (amikor a baba egyedül van az idegennel).
  4. A gyermek viselkedése a gondozóval való újraegyesüléskor.

A viselkedésük alapján a gyermekeket három csoportba sorolták, majd egy negyediket is adtak hozzá később. E csoportok mindegyike egy másfajta kötődési kapcsolatot tükröz a gondozóval.

Mary Ainsworth négyféle kötődési mintázatot azonosított, amelyek a kora gyermekkori időszakban a gondozóval kialakult kapcsolataiból fakadnak:

kotodes-szakitas

A felnőtt kötődés

Mary Main

A csecsemőkori kötődés vizsgálatára alapozva Mary Main és kutatótársai kialakították az “Adult Attachment Interview” (AAI) kérdőíves és interjús kutatási módszerét, amelyet kifejezetten felnőttekre specializáltak.  Mary Main (1994) felnőtt kötődési interjúi egy fontos kiegészítést adtak a kötődéselmélet témájához. Az addig elsősorban kisgyermekkori kötődési mintázatok vizsgálatát kiterjesztette a felnőttkori kötődés jellemzésére. Az interjúk eredményeként azonosított mintázatok közel azonosak Ainsworth (1960-as évek) kísérleteiben leírt mintázataival.

A fenti kötődési mintázatok hasonlóan megjelennek Mary Main felnőtt kötődési mintázataiban, az alábbiak szerint:

A biztonságos-autonóm (biztonságos) kötődés

Az ilyen kötődési mintával rendelkező felnőtteknek részletes és átgondolt emlékeik vannak a gyermekkorukról, azt jellemzően boldognak írják le, és jó kapcsolatban vannak szüleikkel. Úgy érzik, a szüleik pozitívan befolyásolták a fejlődésüket. A velük készített interjúk minden esetben koherensek.

A biztonságosan kötődő felnőttek általában elégedettebbek a kapcsolataikban. A gyermekek a biztonságos kötődést a szülői mintákon keresztül látják és tanulják, ez ad nekik biztos kiindulópontot ahhoz, hogy bátran kimerészkedjenek és önállóan felfedezzék a számukra még ismeretlen világot. A biztonságos kötődéssel rendelkező felnőtt is hasonló kapcsolatot tart fenn a partnerével, biztonságérzete és kapcsolódása stabil, miközben önmaga és partnere is megélheti a maga teljes (korlátozások nélküli bizalmi) szabadságát. Ebben a kapcsolatban a biztonság szükséglet és az autonómia törekvés szerves módon egészítik ki egymást.

A visszahúzódó (bizonytalan elkerülő) kötődés

Az ilyen kötődési mintával rendelkező felnőttek igyekeznek minimalizálni a negatív gyerekkori élményeiket és azt a hatást, amit korai kapcsolataik gyakorolnak az életükre. Feltűnően ragaszkodnak ahhoz, hogy nem emlékeznek gyermekkori eseményekre, vagy az emlékeik ellentmondásosak. Szüleikkel való kapcsolatuk ambivalens, a velük készített interjú inkoherens.

Például, ha egy ilyen kötődési mintával rendelkezik valaki, akkor azt a késztetést fogja megélni, hogy a szükségletei teljesüléséhez folyton közel kell lennie ahhoz a valakihez aki a kötődésének tárgyát képezi. Az ilyen felnőttekről a párkapcsolataikban sokszor panaszkodnak a társak, hogy megfojtják őket a jelenlétükkel.

Az elárasztott (bizonytalan-ambivalens) kötődés

Az ilyen kötődési mintázattal rendelkező felnőttek jellemzően a múltbeli családi kapcsolataikban élnek. Emlékeznek és vissza tudnak idézni gyermekkori eseményeket és helyzeteket, de ezek nem mutatnak koherenciát és a hitelességük is sokszor kétséges. Nagyban függnek (főként érzelmileg) a szülőktől (vagy azok valamelyikétől) és régi sérelmeket „dédelgetnek”. A velük készült interjúk jellemzően dühvel, passzivitással és félelemmel teli.

Az elárasztott kötődési mintával rendelkező felnőttek általában kétségbeesettek, hogy csak egy képzeletbeli kötődést éreznek a partnerüktől. Ahelyett, hogy megélnék az igazi szerelem mélységét, vagy a tiszta bizalmukat a partner felé, gyakran érzik érzelmileg kiéheztetettnek magukat. Ők gyakran igénylik (tudattalanul), hogy a partnerük “megmentse” őket. Az ilyen felnőttek gyakran érzik úgy, hogy partnerük érzései bizonytalanok, és számukra egyáltalán nem biztonságos a kapcsolatuk. Ennek eredményeként gyakran válnak kapcsolataikban túlzóan ragaszkodóvá vagy kisajátítóvá. Ők úgy értelmezik a partner autonómia igényét, mint a (kapcsolatuk meggyengülése felé mutató) saját félelmeik megerősítését.

A megoldatlan-dezorganizált (dezorganizált) kötődés

Az ilyen kötődési mintázattal rendelkező felnőttek összezavarodnak, ha a múltban elszenvedett veszteségekről, traumákról kérdezik őket. Beszámolóikat a kognitív és érzelmi szétesés jellemzi, összeszedetlenek és zavarosak. Sokszor jellemzőek a hosszú csöndek vagy monológok a velük folytatott beszélgetések során.

Ezt a kötődési mintát az előzőektől eltérően, 1990-ben azonosította Main és Solomon. A csecsemők 10-20%-ánál tapasztaltak nem besorolható, atipikus viselkedési zavart. Ez röviden azt jelenti, hogy ezeknek a csecsemőknek enyhe stressz hatására összeomlik a kötődési viselkedésük, és az alábbi viselkedéseket kezdik működtetni:

  • céltalan, tétova, sztereotip mozgások
  • tartós mozdulatlanság („freezing”)
  • a gondozótól való félelem jeleit mutatják
  • a közeledés/távolodás konfliktusát mutatják

A dezorganizált kötődési minta kialakulásának hátterében sokféle traumatikus hatás azonosítható. Ilyen lehet például az alkoholista, a bántalmazó, az elhanyagoló, vagy a nagyon hátrányos helyzetű család, vagy az atipikus (ijedt vagy ijesztő) anyai viselkedés. Ennek hatására a szülő a biztonság és a félelem forrása egyszerre, ami a gyermek számára feloldhatatlan konfliktust okoz. Ennek eredményekét viselkedése zavarossá válik.

A 10 pillér

A kötődésében sérült, de az önfejlesztési szándékában és tevőlegességében erős felnőttek számára sokat segíthet, ha a kötődés 10 alappillérét rögzítik maguknak.

  1. A kötődés egy velünk született motivációs erő!
  2. A biztonsági szükséglet és az autonómia törekvés kiegészítik egymást!
  3. A biztonságos kötődés biztonságos menedéket nyújt (safe haven).
  4. A biztonságos kötődés biztonságos bázist teremt (secure base).
  5. A kapcsolat az elérhetőségből és a válaszkészségből épül!
  6. A félelem és a bizonytalanság aktiválja a kötődési szükségletet!
  7. A szeparációs helyzetben adott félelmi reakciók folyamata előre bejósolható!
  8. Véges számú bizonytalan kapcsolódási forma azonosítható!
  9. A kötődés magában foglalja az énre, és a másikra vonatkozó modellt!
  10. Az izoláció és a veszteség örökletesen is traumatizáló hatású!

A bemutatott kötődési minták kifejlődése elsősorban a kora gyermekkorhoz kötődik, de az itt szerzett sérülések egy része ma már javítható a különböző mentális és pszichológiai eszközökkel. Ha a fentiek közül ráismersz arra, hogy melyik kötődési minta lehet az amit működtetsz, az már önmagában is segítséget adhat ahhoz, hogy megértsd a kapcsolataid kudarcos hátterét. A megértés pedig fontos lépés ahhoz, hogy szükség szerint változásokat valósíts meg.

Felhasznált tartalmak:

http://hu.wikipedia.org/wiki/John_Bowlby

http://hu.wikipedia.org/wiki/Mary_Ainsworth

Dr. Mary Main’s Adult Attachment Interview (AAI)

SZUPI J. Szendrő

szervezetfejlesztő és változási szakértő, mentálhigiénés szakember at Artima Családműhely
A változással foglalkozom, és a változás foglalkoztat amióta arra adtam a fejem, hogy jobbá tegyem mások életét, és ezen keresztül a sajátomat is. Eleinte azt gondoltam, hogy a változást csak akarni kell, aztán majd jön magától, de az elmúlt negyed évszázad és a közel kétezer órányi önismereti munka árnyaltabbá tette számomra is ezt a képet. Tudom, hogy a változás csalóka, és nem minden esetben kecsegtet reménnyel. Főként azokkal a változásokkal van sok munka, amit már túl régóta hordunk magunkban megoldatlanul! Megküzdeni egy olyan ügyért, ami a számunkra fontos, vagy elérni egy olyan célt, amitől boldogabbak és egészségesebbek leszünk, sokszor embert próbáló feladat.

Latest posts by SZUPI J. Szendrő (see all)

Comments

comments