Egy hatás alatt álló nő (A Woman Under the Influence)

egy_hatas_alatt_allo_noNick művezetőként dolgozik egy építkezésen. A munka mellett nem sok ideje jut a családjára. Régóta tervezi a feleségével, Mabellel, hogy a két gyereket a nagyszülőkre hagyva végre kettesben töltenek egy estét. Ám egy csőtörés keresztülhúzza számításukat, Nicknek egész éjjel benn kell maradnia emiatt. Az elkeseredett asszony az üres lakásból az utcára menekül. A városban bolyong, mígnem felszed egy ismeretlen férfit. Másnap beállít Nick a munkatársaival. A vita persze nem marad el, melynek végén Mabel idegösszeroppanással kórházba kerül. Férje szeretettel próbálja segíteni a gyógyulását, ám ez nem egyszerű folyamat.

Az Egy hatás alatt álló nő Cassavetes egyik remek alkotása a pszichotikus állapot ábrázolására, és a segítő kapcsolat bemutatására.

John Cassavetes filmje (1974)

SZUPI J. Szendrő

szervezetfejlesztő és változási szakértő, mentálhigiénés szakember at Artima Családműhely
A változással foglalkozom, és a változás foglalkoztat amióta arra adtam a fejem, hogy jobbá tegyem mások életét, és ezen keresztül a sajátomat is. Eleinte azt gondoltam, hogy a változást csak akarni kell, aztán majd jön magától, de az elmúlt negyed évszázad és a közel kétezer órányi önismereti munka árnyaltabbá tette számomra is ezt a képet. Tudom, hogy a változás csalóka, és nem minden esetben kecsegtet reménnyel. Főként azokkal a változásokkal van sok munka, amit már túl régóta hordunk magunkban megoldatlanul! Megküzdeni egy olyan ügyért, ami a számunkra fontos, vagy elérni egy olyan célt, amitől boldogabbak és egészségesebbek leszünk, sokszor embert próbáló feladat.

Latest posts by SZUPI J. Szendrő (see all)

Comments

comments