A gyász lélektana

A gyász, mint fogalom a köznyelv számára a halál egyik szinonimája, amely kifejezi az elmúlás eseményét és folyamatát. Az emberiség története szorosan összefügg a halál és a gyász felfogásával. A gyász az elmúlás és a befejezettség állapota, amely fordítója lehet egy új életszakasz elindulásának, egy másik időszámításnak. Vannak, akik a gyásszal olyan megtapasztalásra tesznek szert, melyben megerősödve és az élet értékeit újraértékelve tudnak jelen lenni, de vannak olyanok, akik számára egy öröknek tűnő törést okoz.

A gyász jelenségét nehezen lehet egyetlen definícióba foglalni, hiszen jelentősen meghatározzák kulturális, pszichés, szociális és spirituális vagy vallási jellemzők egyaránt.

„Közel 2000 évig a keresztény ember családja, barátai, szomszédai körében halt meg, még a kisgyermekeket is odavitték a halottas ágyhoz. A társadalmi előírás megszabta, mit kell tenni, és éppen ezzel segített. (…) A beteg régebben felvette az utolsó kenetet, búcsúzott a hozzátartozóitól, barátaitól. Bocsánatot kért és megbocsátott. Rendezte érzelmi problémáit és élete konfliktusait. Intelmeket adott, hagyatkozott, megáldotta szeretteit. Mérlegelte és értékelte az életútját. A halál „békés” volt és családias. Ideje és módja Istentől elrendelt. A közös sorsot természetesen viselték, így a halál, az elválás problémája közös volt.” (Polcz, Ideje a meghalásnak, 1998, old.: 10)

A gyászhoz tartozó rítusok a különböző kultúrák jegyeit viselik magukon. E rítusok kifejezik és tanítják a gyásszal kapcsolatba kerülőket, segítenek a tájékozódásban és a veszteségek feldolgozásában. Ennek megfelelően a gyászról és a veszteségek feldolgozásáról kialakult ismereteink is jelentősen eltérőek.

A normál gyász, mint veszteség

Az életünk során számos helyzetben megélhetjük azokat a kisebb vagy nagyobb veszteségeket, amik kiváltanak belőlünk normál gyászreakciókat. Ilyen helyzet bekövetkezhet a fejlődési krízisek során, egy lakhelyváltozás, egy partnerkapcsolat megszakadása vagy éppen egy munkahelyváltás kapcsán is. Ezeket a veszteségeket Pilling mint tárgyvesztéseket írja le (Pilling, 2003, old.: 27), amit a szeretetünk, vagy ragaszkodásunk tárgyának elvesztéseként jellemez. Ugyanakkor arra is utal, hogy a legintenzívebb érzéseket kiváltó veszteség általában a szeretteink halálakor ér minket.

A normál és a patológiás gyász közötti különbséget elsőként Freud választotta el egymástól az 1917-ben megjelent Gyász és melankólia című munkájában. E terület mélyítésében Lindemann tanulmánya (Lindemann, 1944, old.: 187-201) külön választotta a gyászreakciók eltérő formáit, és felismerte a veszteséget megelőző anticipációs gyász jelentőségét.

Ahhoz, hogy a gyász jelentőségét azonosítani tudjuk, figyelembe kell vennünk mindazokat a tényezőket, amiket a fenti jellemzők keveredése adott helyen és időben a gyászoló személyében létrehoz.

A gyászoló pszichés jellemzőinek leírása a fenti jellemzők sajátosságaiból fakadóan nem könnyű feladat. Ahhoz, hogy ebben teljesebb képet kaphassunk, figyelembe kell vennünk az alábbi tényezőket:

  • a gyászoló kapcsolatát a veszteség tárgyával,
  • a veszteség tárgyával kialakult kapcsolatuk jellegét,
  • a gyászoló korábbi életeseményeinek alakulását (elsősorban a korábbi veszteségeit),
  • a gyászoló pszichés státuszát (a gyász során megjelenő egyidejű krízishelyzetét),
  • a gyászoló kulturális környezetét,
  • a gyászoló vallásosságát és szociális kapcsolatrendszerét.

Természetesen a fenti lista sem lehet teljes, hiszen ezek az általánosságban kiemelhető elemek, de lehetnek az itt felsoroltakon túl is fontos szempontok.

A gyász ezért egyénileg erősen eltérő, általános leírását inkább arra tudjuk jól használni, hogy a gyászolókat segítsük a saját elakadásaik megértésében. Ezt az egyénileg változó folyamatot jelzi az is, hogy a szakirodalmak áttekintése során több olyan gyászfolyamat leírással is találkozunk, amelyek arra tesznek kísérletet, hogy bemutassák a veszteség-feldolgozás egyes lépéseit.

gyaszfolyamatok

A gyász folyamatának modelljei (Pilling, 2003, old.: 29)

A gyászfolyamat kezdeti modelljei három egymástól jól elkülöníthető szakaszokból álltak (az érzelmi sokk, a veszteség tudatosulása illetve a felépülés szakasza), amiket a későbbi modellek alkotói 4 illetve 5 szakaszosra egészítettek ki. Míg a kezdeti modellek erénye a didaktikusság, vagyis világos elkülönülést és logikus egymásutániságot biztosítanak az egyes szakaszok között, hátránya hogy a gyász leghosszabb középső szakaszának meghatározó változásait nem érzékeltetik. Ezzel ellentétben az újabb megközelítések jobban modellezik a gyász folyamat jellegű építkezését, ugyanakkor (éppen ennek köszönhetően) egymásba folynak az egyes szakaszok jellemző, így nem adnak világos támpontot arra nézve, hogy a gyászoló pontosan hol tart a maga gyászfolyamatában.

A fenti modellek mellett meg kell említeni Daryl R. Conner változási görbéjét (Conner, Sometimes people hate the change, 2012), mely nagymértékben átfedést mutat a fenti modellekkel, ugyanakkor rögzíti a kliens emocionális válaszainak helyét a változási folyamatban.

A komplikált gyász

A gyászról szóló szakirodalmakban mára már elfogadott a komplikált gyász fogalma, amit a patológiás vagy diszfunkcionális gyász helyett alkalmazunk. Ennek alkalmazása mentesíti a gyászolót a stigmatizálástól, és lehetőséget ad számára a megküzdéshez. Éppúgy ahogy a mentális vagy pszichés jelenségeknél, a gyásznál is nehézségekbe ütközik a normalitás határainak kijelölése.

„A komplikált gyásznak a szakirodalomban nincsenek egységes kritériumai. Egyes szerzők a gyászreakció elmaradását, késését vagy elhúzódását, mások intenzitásának szokatlan mélységét, illetve a szokványostól eltérő pszichés vagy szomatikus tünetek megjelenését sorolják ide.” (Pilling, 2003, old.: 43)

Vagyis ha azt keressük, hogy mikor mondható ki egy kliensről, hogy ő komplikált gyászfolyamatban van, nincsenek egyértelmű kapaszkodóink. A segítő kapcsolat rendszerében ennek azonosítására nagyobb segítséget jelent, ha az erre hajlamosító tényezőket azonosítjuk. Ezeket Pilling az alábbiakban fogalmazta meg (Pilling, 2003, old.: 43-44):

  • egy váratlan veszteség,
  • túlságosan erős kötődés a halotthoz (dependecia),
  • az ambivalens érzések az elhunyttal kapcsolatban,
  • gyermek illetve fiatal halála,
  • halmozott illetve feldolgozatlan korábbi veszteségek,
  • a gyásszal egyidejűleg fellépő egyéb stresszhelyzetek, hiányos szociális kapcsolatok,
  • a halál erőszakos úton való bekövetkezése (öngyilkosság vagy gyilkosság),
  • a túlélő olyan baleset következtében veszít el valakit, amelynek saját maga okozója volt,
  • rossz testi vagy lelki egészség,
  • a gyászoló anamnézisében depresszió szerepel.

– – – –

Amennyiben úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, vegye fel a kapcsolatot az Artima Családműhely munkatársaival!

SZUPI J. Szendrő

szervezetfejlesztő és változási szakértő, mentálhigiénés szakember at Artima Családműhely
A változással foglalkozom, és a változás foglalkoztat amióta arra adtam a fejem, hogy jobbá tegyem mások életét, és ezen keresztül a sajátomat is. Eleinte azt gondoltam, hogy a változást csak akarni kell, aztán majd jön magától, de az elmúlt negyed évszázad és a közel kétezer órányi önismereti munka árnyaltabbá tette számomra is ezt a képet. Tudom, hogy a változás csalóka, és nem minden esetben kecsegtet reménnyel. Főként azokkal a változásokkal van sok munka, amit már túl régóta hordunk magunkban megoldatlanul! Megküzdeni egy olyan ügyért, ami a számunkra fontos, vagy elérni egy olyan célt, amitől boldogabbak és egészségesebbek leszünk, sokszor embert próbáló feladat.

Latest posts by SZUPI J. Szendrő (see all)

Comments

comments